Lebukott a fideszes képviselő

Becsó a vagyonnyilatkozati rendszer egyik kiskapuját kihasználva hallgatott a cégről; az ő esete is mutatja, hogy a vagyonnyilatkozati rendszer csak korlátozottan alkalmas a képviselők vagyoni helyzetének ellenőrzésére – írja a portál. A trükk egyébként az, hogy a cégnek nem magánszemélyként, hanem egy másik cégen keresztül tulajdonosa.Becsó Zsolt a Fidesz egyik legmeghatározóbb politikusa Nógrád megyében: 1998 óta parlamenti képviselő, és összesen tizenkét éven keresztül volt a Nógrád megyei közgyűlés elnöke. Testvére, Becsó Károly szintén a Fideszben politizál, volt Pásztó alpolgármestere, jelenleg önkormányzati képviselő a településen. A két Becsó testvér 2003-ban alapította meg az Ara-Coeli Kft. nevű céget, amelyet 50-50 százalékban tulajdonolnak.Becsóék cége 2013-ban megvásárolta a Vertical Art nevű kft. teljes, százszázalékos tulajdonrészét, így Becsó Zsolt és testvére lett a cég közvetett tulajdonosa. Mivel a Vertical Artnak a Becsó testvérek cégén kívül nincs más tulajdonosa, így lényegében minden, a működését érintő ügyben ők dönthetnek. A cégek napi irányításába sem szól bele senki más. Ezé a cégé az összesen 54 milliós támogatást elnyerő hollókői vendégház és a pásztói sportcentrum.Becsó Zsolt közölte, hogy azért hagyta ki a Vertical Artot a vagyonnyilatkozatából, mert magánszemélyként nincs benne érdekeltsége, csak testvérével közös cégén keresztül. A vagyonnyilatkozatokról szóló törvény nem részletezi a képviselők cégekre vonatkozó bevallási kötelezettségét, és a törvényhez csatolt melléklet sem teljesen egyértelmű. Ez alapján a képviselőknek a gazdasági társaságokban fennálló érdekeltséget fel kell tüntetniük a nyilatkozatban, de nincs részletezve, hogy a törvény mit ért “gazdasági érdekeltség” alatt.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


négy × = 36

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>