Ferenc pápa jótékonysági célokra szánja egyik kocsiját

A krakkói katolikus Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) honlapján közöltek szerint a szerdán kezdődő ötnapos lengyelországi zarándoklata során a katolikus egyházfő a híres fehér pápamobil mellett négy, neki adományozott kék Volkswagen Golf márkájú autóval is közlekedni fog.A kocsikkal a pápa a zarándoklat egy-egy helyszínén mozog: Krakkóban és a város melletti Brzegiben létesített Campus Misericordiae (Az Irgalmasság Kampusza) mezőn, továbbá Oswiecimben, ahol a volt auschwitzi haláltábor található, valamint Czestochowa zarándokhelyen.A Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek által múlt héten megáldott, POPE feliratú rendszámokkal ellátott Volkswagenek egyikét jövő hétfőn a pápa utasítására elárverezik – idézi az IVT honlapja a krakkói karitász igazgatóját, Bogdan Kordula lelkészt.Ezzel is jelzik, hogy az ITV-hez nemcsak az öröm, a szórakozás tartozik hozzá, “emlékeznünk kell a szegényekről, a háború áldozatairól is” – jelentette ki a krakkói pap.A krakkói karitász azon kézzel hímzett stólának a másolatát, valamint azt a cipőt is elárverezi, amelyet Ferenc pápa az IVT vasárnapi zárómiséjén fog viselni. A befolyó összeget a Libanonban lévő szíriai menekültek ellátását segítő mozgókórház létrehozására fordítják, kisebb részt az Irgalmasság Kampuszán az idősek és fogyatékosok számára létesülő napközi otthonra is szánnak.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 − = négy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>