Megoldás azonban nincs. Azóta sem tudjuk, hogy melyik kórházban hányan betegednek meg, mert az ÁNTSZ nem adja ki megfelelően az adatokat és a TASZ-nak adott válaszukban ráadásul azt feltételezték, hogy a beteg nem fogja tudni felfogni majd a kiadott számokat. Pedig ennek megismerésére az embereknek joga van, ráadásul egy felmérés szerint a magyarok inkább fizetnének az orvosválasztásért a hálapénz helyett.Nincs megoldás a fertőzések visszaszorítására sem, amit a felszerelés – konkrétan: fertőtlenítő szappan és kesztyű – hiánya okozza.A kórházak adósságának problémájára sincsen megoldás, még ha ezt akarják sugallni, de ha jól megnézzük, látjuk, hogy decemberről januárra sikerült 2 milliárd forinttal növelni a kórházak adósságállományát. Bizonyára jól mutatott a 2015-ös statisztikákban a 39 milliárd. Természetesen nem lehet az egészségügyi rendszert megváltani és megreformálni, amikor az egészségügyre fordított GDP arányos kiadás történelmi mélyponton van, bár ez a FIDESZ kormány szokása egyébként is 2010 előtt az első Orbán-kormány tartotta a rekordot a rendszerváltás óta.Most pedig egy újabb problémával is bővült az egészségügy fentebb csak példálózva bemutatott problémáinak sora. Nem tudnak meleg ételt adni az esztergomi kórházban. Mindeközben a kormány büszke arra, hogy több gyermeket tudnak megetetni a nyári időszakban. Ami egyébként egy nemes tevékenység abban az országban, ahol több százezer mélyszegénységben élő gyermek van és ahol a jelenlegi kormány alatt nőtt a szegények száma. Azonban tényleg ott tartunk, hogy vagy szegény gyermekeket etetünk nyáron, vagy a kórházban meleg ételt adunk?
Folytatás