Egy teljes község nevezi hazugnak Rétvárit

A Barcsi járásban fekvő település iskolájának önállósága már korábban megszűnt, a Barcsi Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskolának a tagintézményeként működik. Idén tavasszal tájékoztatta KLIK Barcsi Tankerületének illetékese a szülőket az újabb változásról, a felső tagozat megszüntetéséről. A tiltakozások ellenére a tankerület nem tett le az elképzeléséről, az ügy a parlamentben is szóba került. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azzal védekezett, hogy megkérdezték a vízvári iskola dolgozóit, a szülőket és a diákokat is, akik egyöntetűen támogatták az átszervezést.Ezzel az államtitkári állítással az a baj, hogy nem igaz. Ugyanis, ahogy arról a felháborodott szülők beszámoltak a Somogyi Hírlapnak, semmiféle szavazás nem volt Vízváron erről a kérdésről. Illetve volt, csak nem úgy, ahogy arról az államtitkár beszélt. Ugyanis a KLIK csöppet sem tisztességes módon nem a vízvári tagintézményben szavaztatott, hanem a nagyintézmény, a Barcsi Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola dolgozóit, szülőit és diákjait kérdezte meg. Tehát a barcsiak szavaztak a vízváriak sorsáról. A Somogyi Hírlap úgy tudja, hogy még az intézményhez tartozó barcsi óvodák, és zeneiskola részéről is kifejezték véleményüket. Ebben a relációban a vízvári iskola szavazatai elvesztek a temérdek városi szavazat között, amelyek többsége támogatta az átszervezést.Nem csoda, hogy Vízvár lakossága felháborodva vette tudomásul a fejük fölött meghozott döntést és az államtitkár válaszát. Most aláírásgyűjtésbe kezdtek, az alig hatszáz fős falu apraja-nagyja csatlakozik a felhíváshoz, amelynek szövege a következő:”Mi, gyermekeink és településünk sorsáért aggódó vízvári polgárok, határozottan tiltakozunk általános iskolánk felső tagozatának bezárása ellen. Követeljük, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma vonja vissza az intézmény, valamint a falu életét tragikusan befolyásoló határozatát, és tegye lehetővé a felső tagozaton végzett oktató-nevelőmunka községünkben történő megmaradását!”

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 − = kettő

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>