Borkai Zsolt: büszkék lehetünk a magyar csapatra

“Büszkék lehetünk a magyar csapatra, keményen teljesítettek a versenyzők, sokan állhattak fel a dobogóra, s a legcsodálatosabb dolog, hogy nyolcszor hallgathattuk itt Rióban a magyar himnuszt.” – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szombaton, a játékok utolsó előtti napján, a kajak-kenu versenyek után a Magyar Házban tartott ünnepségen.Kiemelte, Rióban megszületett a magyar olimpiai történelem 500. érme.”Sőt, azóta elértük az 501-et is, ezért úgy gondolom, büszkén, emelt fővel térhet haza a magyar olimpiai csapat.” – tette hozzá.A MOB-elnök hangsúlyozta, ott volt minden magyar érem megszületésénél, s örömmel tapasztalta, a különböző sportágak versenyzői miként szurkolnak egymásnak, s hogy egy sportág sikere mekkora lendületet tud adni a többinek.Példaként említette a vívást – a párbajtőröző Szász Emese szerezte a küldöttség első aranyérmét -, amely az 1972-es ötkarikás játékok óta nem volt ilyen sikeres.”De ez a siker az olimpiai családé” – fogalmazott.Borkai Zsolt elismerte, örült volna, ha csapatsportágban vagy a küzdősportágaknál is születnek szép eredmények.”Ugyanakkor azt gondolom, összességében kell nézni a csapat teljesítményét. Természetesen a szakmai kérdésekkel is foglalkozni kell a jövőre nézve, a MOB egyeztetni fog a szövetségekkel, és értékelni fogja a teljesítményeket.” – nyilatkozott a MOB-elnök, aki úgy vélte, a kemény, céltudatos munkának, a magyar virtusnak köszönhető, hogy Magyarország ismét előkelő helyen végez majd az éremtáblázaton.Magyarország eddig nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szerzett Rióban.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


5 + egy =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>