Ráadásul a többi népcsoportétól jelentősen eltérő szokásaik, kultúrájuk és a muszlim vallásuk igencsak kérdésessé teszi a multikulturális együttélés sikerét. No persze ők még egymással sem élnek tökéletes harmóniában, elég a török – kurd, síita – szunnita “barátságra” gondolni.A német – török együttélés több, mint fél évszázados történetének és buktatóinak rövid áttekintése hasznos lehet abból a szempontból is, hogy segítsen a napjaink migránsválsága által felszínre hozott problémák kezelésében, és a mielőbbi konszolidációban. Előre kell bocsájtani, hogy a mai és a hatvan évvel ezelőtti viszonyok csak részben vethetők össze.A török vendégmunkások behívása1961 októberében kötötte Németország és Törökország azt a kétoldalú egyezményt, amely után megkezdődött a török vendégmunkások toborzása. A szerződésben szabályozták a vendégmunkások németországi tartózkodását, a rotációs-elv alkalmazásával egy vendégmunkás kezdetben két évet tölthetett el az NSZK-ban. A 70-es években a kezdeti merev szabályok lazultak, és a vendégmunkásoknak csak mintegy hetven százaléka tért haza, főként a negyven év felettiek. Lényeges változás következett be 1965-ben, amikor a tartózkodási engedély időtartamát a korábbi kettőről öt évre emelték, és ezzel együtt az új törvény megengedte a családtagok letelepedését is az NSZK-ban. Ennek egyik következménye az lett, hogy rengetegen “importáltak” házastársat az egyedülálló férfiak közül, mivel a korabeli nyugatias női modell nagyon távol állt a számunkra anakronisztikusnak tűnő török nőtípustól.A német kormány annak idején nem számolt semmilyen rejtett, társadalmi problémával, amit a vendégmunkás-rendszer esetlegesen okozhat, ugyanis a rendszer úgy volt megkomponálva, hogy amint a behívott török munkaerőre nem lesz szükség, úgy a munkások szépen távoznak majd az országból. Ám, mint utóbb kiderült, a helyzet nem ilyen egyszerű, a nagy létszámú török kisebbség körüli problémákra a német kormányok többnyire gyors, és eredménytelen megoldásokat hoztak.A német – török együttélésben jelentős változást hozott az ezredforduló, ekkor vezették be a születési hely alapján elnyerhető állampolgárságot. A “iius soli” elv alapján ugyanis, ha egy gyermek egyik szülője már legalább nyolc éve tartózkodik életvitelszerűen Németországban, úgy az utód automatikusan megkapja a német állampolgárságot a török mellé, majd nagykorúvá válva dönthet, hogy melyiket kívánja megtartani.A sikeres integrációt bénító tényezőkA bevándorlókkal való sikeres együttélésnek sok akadályozó tényezője van, és ezek különösképpen az utóbbi húsz évben bukkantak a felszínre, és sokáig nem érkezett rájuk érdemi, ha úgy tetszik európai válasz. Itt van mindjárt a “becsületgyilkosságok” esete. Ha a család, vagy a közösség becsületén szégyenfolt esik, az csak vérrel mosható le. A családi becsületet sok minden beszennyezheti: például, ha a család női tagja nem engedelmeskedik az apai parancsoknak, nem a számára kijelölt személlyel házasodik, vagy épp túlságosan független (nem muszlim partnere van). Vannak azonban az európai ember számára felfoghatatlan indítékok is: ilyen például a nyugatias viselkedés, a karriervágy, vagy a tanulási igény. A gyilkosságok következtében meghalt nők és lányok pedig éppen azok a személyek, akik szeretnének nyitni a többségi társadalom felé, némileg integrálódni, azonban ezt a török közösség fundamentális része nem fogadja el. A gyilkosságok bizonyítása is gyakran problematikus, mert legtöbb esetben az apa egyik (nem ritkán kiskorú) fiát kényszeríti rá, hogy “állítsa helyre” a család becsületét. A német hatóságok ezt a bűnelkövetési formát évtizedekig nem választották külön az emberölési esetektől. A fordulat 2010 táján következett be, 2009-ben egy német bíróság életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt egy török apát, aki megparancsolta fiának, hogy végezzen leánytestvérével.Úgy látszik, az eltelt több, mint hatvan év messze nem volt elég a kultúrák közelítéséhez. A Münsteri Egyetem kutatóinak reprezentatív felméréséből kiderült a közelmúltban, hogy az országban élő török közösség meglehetősen konzervatív a vallás társadalmi szerepét illetően. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy 47 százalékuk számára fontosabb az iszlám elveinek, mint a német törvényeknek a tiszteletben tartása. Az e véleményt vallók aránya azonban fokozatosan csökken az első generációs bevándorlóktól (57 százalék) a második és harmadik generációig (36 százalék).Bár a németországi törökök 90 százaléka jól érzi magát választott hazájában, minden második jobban szeretne iszlám törvénykezést, és egyharmaduk szerint a vallásuk lenne a megoldás a társadalmi problémákra.Úgy vélem, hogy a német – török együttélés példája számos olyan problémára világít rá, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni napjaink menekültválságában, ha a menedéket nyújtók és a menedékkérők egyaránt emberséges módon szeretnének kilábalni ebből a helyzetből.
Folytatás