Vérét adta legújabb klipjéért Hien

“Gráf Péterrel és a GrafPictures-zel dolgoztam, ez a dal ráadásul nagyon közel áll a szívemhez, már régóta szerettem volna, ha klip készül hozzá – az álom végre megvalósult. A videóban szerepel egy nagy fehér kutya is, aki tulajdonképpen a címet jelképezi. Ő egyébként egy örökbefogadott kutyus, aki nagyon félős, így a forgatás előtt sokat játszottunk együtt, hogy később ne legyen fennakadás” – árulta el Hien, aki a videó szimbolikájáról is mesélt.”Szürreális álomvilágot szerettünk volna megjeleníteni, ennek megfelelően egy különleges és nem mindennapi videót sikerült készítenünk. A hangsúly inkább a vizualitáson van, nem feltétlenül a szövegen – a színek és a különböző apró technikai megoldások, effektek adják meg a klip hangulatát. Az egyetemi szakomhoz kapcsolódó tudást is hasznosíthattam a közös munka során: ez az első dalom, ahol nem csak dalszerzőként voltam jelen, hanem a hangszerelésért és a keverésért is én feleltem” – mondta a fiatal sztár, aki többek közt a forgatás nehézségeiről is elárult pár titkot: “Egy hatalmas búzatábla közepén zajlott a felvételek nagy része, éppen naplementekor, amikor rajzanak a szúnyogok. Az egész stáb szenvedett a rovaroktól és a szúnyogriasztó is alig hatott, de mindenki fegyelmezett volt a hatékony munka érdekében” – tette hozzá az énekesnő, aki idén nagyon sok izgalmas projektben vett részt a zenekarával.”Játszottunk többek között a Szigeten, ami azért is volt számomra különleges, mert szimfonikus zenekarral léptem színpadra, és ehhez át kellett hangszerelni a dalokat. Sok munkába telt, cserébe nagyon jó tapasztalat és hatalmas élmény volt” – mondta a népszerű énekesnő.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− három = 3

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>