Justin Trudeau képregényhősként debütált

Trudeau a képregény címlapján egy bokszring egyik sarkában ül a kanadai zászló juharlevelével díszített trikóban, kezén piros bokszkesztyűvel. A mosolygós miniszterelnök rajzolt portréja a Marvel Civil War II: Choosing Sides című kiadványához készült.A képregényhős Trudeau-t a képen kanadai szuperhősök veszik körül. A képregénytörténet szerint ugyanis az Alpha Team nevű kanadai szuperhőscsapat tanácsadónak kéri fel egy politikai helyzet megoldásához.A Torontóban élő kéregényrajzoló, Ramon Perez a BBC-nek kifejtette: azért akarta egy bokszringben ábrázolni Trudeau-t, hogy így domborítsa ki egyedülálló személyiségét.Perez hozzátette: Trudeau ráadásul korábban tényleg bokszolt is, továbbá népszerű a fiatalok körében és jelen van a közösségi médiában.A képregény történetét író Chip Zdarsky elmondta, hogy a kormányfő hivatala nem emelt kifogást Trudeau ábrázolása ellen. Az író ugyanakkor megjegyezte, azért érezte a felelősséget, hiszen ő adott szavakat a kormányfő szájába. “Remélem jó munkát végeztem. Vagy talán azzal hív fel: ‘Hogy mondathatott velem ilyesmit Vasembernek?’”Justin Trudeau egyébként nem az első családjában, aki egy képregényben szerepel, apja, Pierre Trudeau néhai kanadai miniszterelnök is megjelent egy Marvel-kiadványban 1979-ben.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 + = tizenegy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>