Lázár: eljárást kezdeményeztek skandináv országok…

Az Európa Tanács októberi ülésén a kormányfők hivatalosan is tárgyalnak a bevándorlás szabályozásáról, jelenleg azonban duma és szép szavak vannak, és közben osztják-szorozzák a bevándorlókat – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: Svédország, Németország és Ausztria már jelezte, hogy vissza akarja küldeni a bevándorlókat Magyarországra.Emlékeztetett: a pozsonyi csúcs része volt annak megbeszélése is, hogy a migráció ügyében milyen irányba mozduljanak el az országok. Kimondták, a határvédelmet meg kell erősíteni, de ez nem jelent garanciát arra, hogy kevesebb lesz a befogadandó bevándorló. A miniszter rámutatott: az irány a lényeg, és abban Magyarország egyetért Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal. A letelepedési kötvénnyel kapcsolatban elmondta: nincs nemzetbiztonsági kockázata és nem merül föl annak a veszélye, hogy bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható emberek volnának a vásárlók.A kötvény célja, hogy gazdasági befektetőket vonzzon Magyarországra – tette hozzá.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 × = harminc hat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>