A DK-t Brüsszelből pénzelik a rezsibiztos szerint

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a DK új plakátjainak a megjelenésével “most már elég világos mindenki számára”, (…) hogy Brüsszelből pénzelik Gyurcsányék és a Demokratikus Koalíció népszavazás-ellenes és bevándorláspárti politikáját”.A DK plakátjain a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének a logója – (S&D) – látható, és ezzel árulják el magukat, hogy “a brüsszeli pénzek ismét találkoztak Gyurcsány elvtárssal és pártjával” – fejtette ki a kormánypárti politikus.Németh Szilárd elmondta, a szövetség frakcióvezetője, Gianni Pittella volt az, aki elsőként “nekiugrott” a magyar kormánynak és a legnagyobb problémája annak a határzárnak a kiépítése volt, amellyel sikerült megállítani a múlt évi “migránsrohamot”.Szavai szerint Brüsszelben “rettegnek” attól, hogy Magyarországon a népszavazás sikeres lesz, akkor az ugyanis más országokat is arra sarkallhat, hogy akár népszavazáson megváltoztassák a bevándorlással kapcsolatos hivatalos álláspontjukat.Németh Szilárd azt mondta, a baloldali ellenzék a bevándorlók mellett tesz hitet, azt a politikát képviseli, amit Brüsszel a tagországokra próbál erőltetni. Azt szeretnék, hogy az október 2-i népszavazáson ne lehessen ellent mondani Brüsszelnek.Egyetlen egy módon lehet hitet tenni “a brüsszeli bevándorláspolitika megállítása mellett”, ha október 2-án minél többen vesznek részt a népszavazáson és minél többen nemet mondanak Brüsszel politikájára – jelentette ki.Németh Szilárd a sajtótájékoztatón arra kérdésre, tud-e arról, hogy a Fidesz megbízásából magánnyomozókkal figyeltetnének ellenzéki politikusokat, azt mondta: nem tud erről, a Fidesznek nincs is ilyen szándéka, “ez egy hatalmas nagy ostobaság”. Hangsúlyozta: nem fizetnek se fotósokat, se videósokat, hogy bárkit figyeljenek.”Ha úgy érzik, hogy ez egy bűncselekmény (…) feljelentést kell tenniük. De ez most egészen másról szól, figyelemelterelésnek gondolom, hazudoznak az urak” – fogalmazott.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ kettő = 9

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>