Az ünnepség után a miniszter a magyar közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: születésnapi köszöntőjében rámutatott, hogy “az a válság, amelybe Európa került, részben a migráció által, elfelejteti velünk azokat a fontos feladatokat, amelyeket Európának kell megoldani”, de nem szabad engedni, hogy lekerüljön a napirendről, “az európai szegények, az európai hátrányos helyzetűek és az európai romák ügye”.Balog Zoltán – aki Angela Merkel német kancellár után köszöntötte az ünnepeltet – megtisztelőnek nevezte, hogy Romani Rose külföldi barátai közül egyedül őt hívta meg az ünnepségre.Felidézte, hogy Romani Rose nagyra értékeli a magyar roma közösség kulturális teljesítményét, a német szintik és romák vezető szervezetének elnöke szerint ma Európában “a magyarországi roma közösségnek van a legnagyobb kulturális kifejezőereje”.Romani Rose születésnapi ünnepségén – amely egyben a polgárjogi mozgalom elindítása 45. évfordulójának ünnepe is volt – fellépett Snétberger Ferenc Kossuth-díjas magyar gitárművész, zeneszerző, és a Roma és Szinti Filharmonikus Zenekar, amelynek ugyancsak vannak magyar tagjai. “Megmutattuk, hogy itt is jelen vagyunk” – mondta Balog Zoltán.A miniszter elmondta: Rita Süssmuth, a német szövetségi parlament (Bundestag) korábbi elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy csak akkor lehet megértés és igazi párbeszéd, ha a németek hajlandóak jobban odafigyelni a visegrádi négyekre (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és a többi közép- és kelet-európai országra, és hajlandóak megérteni sorsukat, történelmüket.”Úgy látom, egyre többen érzik Németországban, hogy rossz vonalon indultak el, és ez nem vezet jó eredményre” – mondta Balog Zoltán.Ha a térség kultúráját és történelmi tapasztalatait nem értik meg “a németek, a nyugat-európaiak és Brüsszel, akkor nem fogunk tudni közösen előrejutni”, pedig közös érdek, hogy egy erős tagországokból álló erős Európa alakuljon ki – tette hozzá.Angela Merkel kancellár köszöntőjében egyebek között arról beszélt, hogy a szintik és romák története, művészete és kultúrája az európai történelem, művészet és kultúra elszakíthatatlan része, és a szintik és romák az európai társadalmak, köztük a német társadalom állandó, szilárd részét alkotják, így Romani Rose a német szinti és roma közösség jogaiért harcolva mindig Németországért is küzdött.Aláhúzta, hogy kormánya üdvözli az Európa Tanács, a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata és az Európai Roma Intézetért Szövetség (Alliance for European Roma Institute) közös kezdeményezését, hogy európai szinti és roma művészeti és kulturális intézetet hozzanak létre Berlinben.
Folytatás