Megnyílt a felújított Magyarországi Német Színház

Balog Zoltán hangsúlyozta: ma Magyarországon a német nemzetiségi kultúra új reneszánszát éli, ami azok számára üzenet, akik emlékeznek az 1945 utáni negyven évre. “Örülök, hogy így alakult, a német színház megújítása ebbe a keretbe illik bele” – mondta.A miniszter ezt követő, német nyelvű beszédében arról szólt, hogy a színház felújítását megelőzte a magyarországi németek döntése, amely szerint nem adják fel kultúrájukat, és a magyar állam döntése, amellyel támogatta a színház megújítását.A 2011-es népszámlálás adataira hivatkozva azt mondta: egyaránt nőtt a magyarországi németek és a kettős – magyar és német – kötődésűek száma. A hazai németek kiálltak identitásuk mellett, annak ellenére, hogy korábban ez hátránnyal járt számukra – tette hozzá.A DBU Magyarország egyetlen hivatásos, német nyelven játszó színháza, amely 30 éve működik Szekszárdon. Épületének felújítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma 200 millió forinttal, a fenntartó Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 14 millió forinttal támogatta.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kilenc + = 14

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>