Fideszes ingatlanmutyiról beszél Zánkával és Fonyóddal…

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt követelte, a kormány adjon garanciát arra, hogy a táborok tulajdonosa, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány vezetése az ingatlanokat soha nem játssza át a fideszes haveroknak, sem Garancsi Istvánnak, sem Mészáros Lőrincnek.Emlékeztetett arra, hogy “az urizáló fideszes elit” egy gyors márciusi törvénymódosítással adta át az üdülőközpontokat az alapítványnak.Hozzátette: az alapítvány alapítói jogai nemrég kerültek át a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egyik érdekeltségéből a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálathoz. Ennek a vezetője 2014-ben a Fidesz jelöltje volt – jegyezte meg Bangóné Borbély Ildikó.A politikus elmondta, Tóth Bertalan frakcióvezető pert nyert és most kapta meg a tulajdonjog átadásáról szóló szerződést. E szerint a Balaton melletti ingatlanok 17,5 milliárd forintot érnek, az állam ennek ellenére egy fillért sem kért azokért – mutatott rá.Az MSZP-s képviselő közölte, az új tulajdonos most azt csinál, amit akar, akár 15 éven belül el is adhatja az ingatlanokat, ha a Fidesz erre külön törvényt hoz. Ez nem lenne példa nélküli – jegyezte meg.Azt firtatta, miért volt szükség az ingatlanok ingyenes átadására, miközben a gyermektáboroztatással, az ifjúsági programokkal kapcsolatos jövőbeni költségeket az alapítvány továbbra is állami forrásokból finanszírozza.Azt is szóvá tette, hogy az ingatlanátadáskor az alapítvány még nem volt közhasznú, pedig az ingyenes átadásnak ez volt a feltétele. Kifogásolta, hogy az alapítvány vezetésében több kormánypárti politikus volt és van.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 1 = négy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>