A szakszervezettel folytatott ma délelőtti tárgyaláson Lázár János azt mondta, nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat, tudta meg az atv-hu az egyeztetésen résztvevő Boros Péternétől.A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke az ATV-nek azt mondta, Lázár elfogadta az érdekképviselet érveit, és visszakozott az eredeti elképzeléstől. Arról, hogy ezek után miként juttatják el az utalványokat az érintetteknek, a miniszter később ad tájékoztatást.
Folytatás