Kónya november tizenhatodikán írásbeli kérdést küldött Pintér Sándor belügyminiszternek, a következő szöveggel:A Parlament épülete hazánk egyik legjobban őrzött objektumai közé tartozik, ahol számos védett személy végzi a munkáját. Orbán Viktor miniszterelnök a napokban mégis golyóálló mellényben vett részt a parlament plenáris ülésén, melyet egy fotó is rögzített.Fentiekre tekintettel a következő kérdésre várom válaszát:Van-e bármilyen terrorfenyegetettség, vagy egyéb fokozott biztonsági kockázat, amely a Parlament épületét vagy az abban dolgozó személyzetet, országgyűlési képviselőket és a kormány tagjait érinti?Válasz december másodikán érkezett, amelyben Pintér Sándor emlékeztet, hogy Magyarországon 3. (közepes) szintű terrorkészültség van érvényben. “A Belügyminisztérium, illetve az irányítása alá tartozó illetékes szervek az írásbelik kérdésben megjelölt kiemelt fenyegetettségre és egyéb fokozott kockázatra utaló információval nem rendelkeznek” – írja, de a golyóálló mellényről egy szót sem ejt.Kónya szerint: Ha nem golyóálló mellény lett volna Orbánon, hanem, teszem azt, hátfájást orvosló fűző, Pintér Sándor belügyminiszter nyilván cáfolja az állításomat, és utal a kormányfő egészségügyi problémájára. Két lehetőség van. Pintér hazudik, titkolózik, tényleg van terrorveszély, ami komoly szakmai hiba lenne, ugyanis ebben az esetben veszélyben van az összes képviselő. A másik megoldás, hogy Orbán Viktor paranoiás. Én utóbbira tippelek, mert hallom, micsoda hadsereggel járja az országot a miniszterelnök.
Folytatás