Értékes orvosi eszközöket adományozott a kormány kárpátaljai…

A beregszászi magyar konzulátuson tartott átadási ünnepségen Grezsa István elmondta: az elmúlt esztendőben számos egészségügyi és szociális intézményt keresett fel Kárpátalján, és azt tapasztalta, hogy a nehéz ukrajnai gazdasági helyzet az egészségügyet fokozottan sújtja. Ennek enyhítése végett a magyar kormány támogatási projektet indított a kárpátaljai egészségügy megsegítése érdekében, amelynek keretében nemcsak a helyi magyar közösség, hanem a többségi nemzethez tartozók egészségügyi ellátását is támogatja – tette hozzá. Hangsúlyozta: így jut most, az adventi időszakban 26 millió forint összértékben egy-egy korszerű ultrahangkészülékhez az ilosvai, a szolyvai és a rahói járási kórház, valamint orvosi eszközök készletéhez a volóci járási kórház. Megjegyezte, ezekben a hegyvidéki járásokban túlnyomórészt ukrán emberek élnek, a modern orvosi készülékek az ő egészségüket lesz hivatott szolgálni.A kormánybiztos reményét fejezte ki, hogy az orvosi eszközökkel történő támogatás erősíteni fogja az ukrán és a magyar nép barátságát, egyben tényszerűen cáfolja az egyes ukrán médiumokban az utóbbi időben megjelent cikkeket, amelyek szerint Magyarországnak hátsó szándékai volnának a Kárpátaljának nyújtott támogatásokkal. “Magyarország mindig megbízható partnere volt és marad Ukrajnának és benne Kárpátaljának” – mutatott rá Grezsa István, aki köszönetet mondott Magyarország Kárpátalján működő külképviseleteinek és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) a magyar-ukrán együttműködés koordinálásában kifejtett tevékenységért.Bíró Erzsébet, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal egészségügyi főosztályának helyettes vezetője, a megyei gyermekkórház volt főorvosa az ukrán fél nevében köszönetét fejezte ki Magyarország kormányának azért az önzetlen támogatásért, amelyet az elmúlt év során – mint mondta – a kárpátaljai emberek egészségének megőrzéséhez nyújtott. A szakember reményét fejezte ki, hogy jövőre is folytatódik az együttműködés Magyarország és Kárpátalja között az egészségügy terén.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× egy = 9

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>