A régi húszezres bevonása után lecserélik az ötezrest és a…

Lovas Judit közgazdász, az azénpénzem.hu szerkesztője, az ATV Start ma reggeli műsorában elmondta, hogy a határidőn túl még három évig be lehet váltani a bankoknál a régi bankjegyeket, sőt az MNB még húsz évig beváltja. Így nincs félnivalója annak, folytatta, aki otthon a párnacihában gyűjtögette a legálisan megszerzett néhány millió forintját, mert van ideje beváltani. Természetesen, aki illegálisan – pl. adócsalással, fegyverkereskedésből, vagy korrupcióból szerzett -, bőröndnyi pénzt őrizget otthon, az számoljon azzal, ha besétál vele a bankba, akkor pénzmosás gyanúja alá esik, mondta Lovas Judit. Az az ő baja, oldja meg a problémáját, jelentette ki.Azt is megemlítette, hogy a határidő lejárta előtti pénzbeváltásért némelyik bank kérhet díjfizetést, és az is számíthat, hogy az illető ügyfele-e a banknak. Ellenkező esetben elutasíthatják azzal, hogy nincs elég mennyiség a bankfiókjukban. Ha viszont lejárt a határidő, akkor bármelyik bankban, gond nélkül be lehet váltani a pénzt, tájékoztatott a közgazdász, de ha kétmilliónál nagyobb összegről van szó, akkor előre be kell jelentkezni, hogy legyen elegendő új bankjegy. Beszélt arról, hogy a közeljövőben még lecserélik az ötezrest és a kétezrest is. A folyamat 14-16 milliárd forintba fog kerülni, és nem igazán látja értelmét a bankjegyek lecserélésének. Úgy gondolja, ez az MNB mániája, de szerepet játszhat benne a pénz kopása, vagy lehet rajta némi nyeresége abból, ha valaki nem fogja tudni becserélni az illegálisan szerzett nagymennyiségű bankjegyeit, mert az az illető vesztesége lesz.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


négy × 5 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>