Teljes tisztújítást tart januárban az LMP

A párt országos elnökségének szerdai döntése értelmében jövő hónap közepén két társelnököt, egy titkárt és új országos elnökséget is választanak – közölte a párt szóvivője az MTI-vel.Gál József hozzátette: emellett megválasztják az újonnan felálló országos politikai tanács, az etikai bizottság, a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság tagjait.Az új tisztségviselők várhatóan másfél vagy két évig tölthetik be pozíciójukat, az országos elnökség ugyanis ezt a két alternatívát terjeszti majd a januári kongresszus elé.Mind a női és a férfi társelnöknek, a titkárnak és az országos elnökség további hat tagjának pozíciójára az jelentkezhet, aki a január 3. éjfélig tartó határidőig megszerzi a párttagok 5 százalékának a támogatását, emellett közzéteszi saját programját.A párt májusban módosította az alapszabályát, amelynek értelmében 42-re csökken az országos politikai tanács létszáma: abba a jövőben kilenc tagot delegálhat a kongresszus, és egyet-egyet a 33 területi szervezet.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


egy + 1 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>