DK: A NAV ne bírságolja a nyugdíjasokat az Erzsébet-utalvány…

Egy adóbevallás elkészítése jelenleg legalább 5 ezer forintba kerül, a nyugdíjasoknak tehát akár az utalványban kapott pénz felét is adóbevallásra kell majd költeniük.Így néz ki, ha Orbán Viktor ajándékot akar adni valakinek – szögezik le. Nem lehet bármire költeni, nem lehet bárhol elkölteni és legalább a felét eleve el kell költeni egy adóbevallásra, ha nem lenne elég, hogy az utalvánnyal nem lehet gyógyszert venni vagy ajándékot az unokáknak. Nem kizárt, hogy a Fidesz vezette adóhatóság még bírságolni is fogja az adóbevallás elkészíttetését elmulasztó nyugdíjasokat – olvasható a közleményben.A DK felháborítónak tartja, hogy a kormány adóbevallásra kötelezi a nyugdíjasokat az Erzsébet-utalványokkal. Azt követelik a kormánytól, hogy az adóhatóság ne bírságolja a nyugdíjasokat! A DK szerint ez mind elkerülhető lett volna, ha a kormány hallgat az ellenzékre és készpénzben fizeti ki a tízezer forintot a nyugdíjasoknak. Mivel egyetlen 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány az államnak 15 ezer forintjába kerül az adók miatt, a nyugdíjasok akár 15 ezer forintot is kaphattak volna ugyanezen a költségen – zárul a DK közleménye.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kettő − = 0

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>