Elítélték a diáklányokat molesztáló nyíregyházi tanárt

Toma Attila bíró tájékoztatása szerint a másodfokú tanács a nevelőt négyrendbeli, kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt három évre eltiltotta a közügyektől is.A törvényszék az ügyben az elsőfokú bíróság korábbi, két év felfüggesztett szabadságvesztés büntetését súlyosította, álláspontja szerint a “büntetés általános célja kizárólag a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásával érhető el” – írta közleményében a szóvivő.A vádirat szerint a férfi egy nyíregyházi szakközépiskola kollégiumában nevelőtanárként dolgozott, és az intézeti szabályzatot megszegve rendszeresen bejárt a diáklányok lakrészébe. Benézett a mosdóba, zuhanyozóba, kopogtatás nélkül különböző ürüggyel benyitott a lányok szobájába is.A férfi 2010 óta a kollégiumban lakó lányok közül többet molesztált, akik nem merték nyíltan visszautasítani közeledését, mert attól tartottak, hogy a többi tanár előtt rossz színben tünteti fel őket és kikerülhetnek a kollégiumból. A diáklányok végül többször jelezték a történteket a többi kollégiumi nevelőnek, akik azonban féltették az állásukat, így nem tették meg a szükséges intézkedéseket – olvasható a közleményben.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 6 = harminc hat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>