A bankok 24 ezer csok-igénylést fogadtak be november végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára a portállal közölte: november 30-ai állapot szerint hozzávetőleg 71 milliárd forint értékű támogatásra adták már be az igényt. A három- vagy többgyermekes, új lakást vásárló vagy építtető kérelmezők háromnegyede, 3353 család kölcsönt is igényelt a vissza nem térítendő támogatás mellé, összesen 28,8 milliárd forint értékben – tette hozzá.Az államtitkár szerint az újlakás-építések élénkülését mutatja, hogy a kiadott építési engedélyek száma két és félszerese az egy évvel korábbinak. “Tehát a felfutás elkezdődött, és azzal, hogy beindulnak a lakásépítések, a csok-igénylések száma is várhatóan nőni fog és beindul a pozitív spirál” – fogalmazott.Hornung Ágnes beszélt arról is, hogy a készpénzhasználat visszaszorítását szolgáló 2,4 milliárdos POS-programban, amely 80 ezer forint támogatást nyújt terminálonként, mintegy 30 ezer bankkártya-elfogadóhely létrehozása várható. “Már most látszik, hogy hatalmas az érdeklődés a szolgáltatók részéről. A mai állapot szerint a szolgáltatók előjegyzései nagyságrendileg lefedték ezt a 30 ezres mennyiséget” – fogalmazott az államtitkár.Elmondta, 220 ezer online pénztárgép üzemel Magyarországon, és közben 100 ezer bankkártya-elfogadóhely van, ez alapján is “érezhető, hogy van még egy komoly hiány”. A POS-program a nemzetgazdaság modernizációja irányába ható lépés, a gazdaság fehéredéséhez járulhat hozzá. A készpénz mennyisége Magyarországon a GDP mintegy 13 százaléka, míg az EU átlag 8, a visegrádi országoké 10 százalék – jegyezte meg az államtitkár.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


2 + hat =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>