A DK szerint ők és az MSZP soha nem voltak egy párt

Sajátos értelmezést adnak Gyurcsányék a kormány által kiírt októberi népszavazásnak, hogy otthonmaradásra ösztönözzék a magyarokat. A DK szerint a tét hazánk uniós tagsága, és az Orbán kabinet a “huxithez” kíván társadalmi felhatalmazást szerezni. Már a referendumon feltett kérdés is hazugság – mondta Molnár Csaba, ügyvezető alelnök az erről szóló sajtótájékoztatón, és hozzátette: aki távol marad, az EU-ra szavaz.A kampányt a voksolás előtti napon egy élőlánccal zárja a DK, amelynek célja a Parlament szimbolikus körbezárása. Egy újságírói kérdésre Molnár elárulta, hogy azért külön kampányolnak a bojkott-párti ellenzéki formációk, mert úgy látják, hogy így több emberhez tudnak eljutni. Ugyanakkor a szocialistákkal megkötött megállapodás értelmében az MSZP mozgósítja híveit az élőlánchoz, míg a DK cserébe felszólítja sajátjait a népszavazás napján megrendezésre kerülő első Szabad Európa-napon való részvételre, írja az Atv.A teljes cikket itt olvashatja.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


három − = 2

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>