A mai magyar állam meggyőződése, hogy az oktatás legfontosabb szereplői az egyházi fenntartású intézmények – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Mezőtúron, amikor átadta a református kollégium felújított könyvtárát.”A kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle” – mondta Lázár.Hozzátette: “Ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázadok próbáját.” “A kormány ehhez a nevelési elvhez remél szövetségest a történelmi egyházakban, ennek rendeli alá az új nemzeti alaptantervet és a magyar oktatáspolitika megszervezését” – szögezte le a miniszter.
Folytatás