Az Ipsos 25 országra kiterjedő kutatását a tekintélyes The Economist foglalta össze. A magyarok majdnem kétharmada az egészségügy helyzetét látja a legtragikusabbnak. Ez világviszonylatban is kiemelkedő, az ötödik helyre fért fel.A dobogó második helyén a pénzügyi és a politikai korrupció áll, ezt követi az elszegényedés és a társadalmi egyenlőtlenség.”Vannak kórházak, ahol még papír és szappan sincs”A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) azt szeretné, ha a kormány célul tűzné a kórházi fertőzések számának csökkentését. Dénes Tamás, a szervezet elnöke azt mondta: Semmelweis Ignác óta ismert, hogy a kézhigiénével nagymértékben lehet csökkenteni a kórházi fertőzéséket. A szervezet többek között azt szeretné, hogy 2017. július elsejére, a következő Semmelweis-napra minden kórházi folyosón legyen kézfertőtlenítő. Az ugyanis – Dénes Tamás elmondása szerint – vannak kórházak, ahol “még papír, szappan sincs”.A fiatalok sem akarnak itt maradni, minden második el akar menni az országbólAz Intrum Justitia nemzetközi felmérése szerint a 18-24 éves magyar fiatalok 46 százaléka próbálna szerencsét külföldön. Orbán Viktor a Világgazdaságnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy elkezdtük-e a felzárkózást az uniós bérekhez, a miniszterelnök leszögezte, hogy sosem tekintette mércének az uniós béreket. Bár a szakírók és egyes politikusok “folyton a többi tagország béreihez méricskélnek”, szerinte ez nagyon keveset mond.Mint fogalmazott, csak részben igaz az, hogy sok magyar a fizetések miatt vállal külföldön munkát. Azáltal ugyanis, hogy Magyarország az egységes uniós munkaerőpiac része lett, itt mindig is jönni-menni fognak az emberek – mondta.Arra nem tért ki, hogy vajon miért Magyarországon a legmagasabb az elvándorló, avagy az elvándorolni vágyó fiatalok aránya.
Folytatás