A nyáron indul egy új Suzuki-modell gyártása Esztergomban

A Magyar Suzuki Zsuzukigyarrt. a nyár elején megkezdi legfrissebb modellje, az iV-4 prototípusának gyártását, a sportos terepjáró tömeggyártása 2015 elején indul az esztergomi gyárban – közölték a cég vezetői újságírókkal Budapesten.

A négykerék-meghajtásos terepjárót a Vitara utódjának szánják, nagyobb és erőteljesebb lesz, mint az SX4 S-Cross sport-szabadidőautó, amelyet tavaly szeptember óta gyártanak Esztergomban.
Hiszasi Takeucsi (Hisashi Takeuchi), a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az új S-Cross a várakozásoknak megfelelően sikeres, tavaly már 42 ezer darabot állítottak elő belőle, és valamennyi exportpiacukra szállítják. A megrendelések kielégítése érdekében tavaly 142-vel növelték a dolgozói létszámot Esztergomban. A gyárban jelenleg mintegy 3100-an dolgoznak.
Megjegyezte, hogy nyolcéves modelljük, a korábbi SX4 gyártását fokozatosan leállítják a piac függvényében. Jelezte ugyanakkor: reményeik szerint a Swift következő generációja szintén Esztergomban fog készülni.
A Magyar Suzuki tavaly 161 106 gépkocsit gyártott, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Az áprilisban záruló pénzügyi évről Urbán László vezérigazgató-helyettes annyit közölt, hogy a Magyar Suzuki a 2012. évi 1,4 milliárd eurónak megfelelő árbevételre számít, azonban a nyereségesség várhatóan megtöbbszöröződik.
A vezérigazgató leszögezte: elégedettek a magyarországi cég teljesítményével.
A Suzuki márka a magyarországi újautó-piacon tavaly 7,1 százalékos részesedést ért el. Tavaly 3930 darabot adtak el a márkakereskedők, 19 százalékkal többet, mint az előző évben, miközben a teljes piac 5,8 százalékkal bővült. A márka a magánmegrendelések területén jobban teljesített, mint a flottaeladásoknál, tavaly 2200 járművet adtak el magánszemélyeknek, ebben a szegmensben a Suzuki részesedése 13,1 százalékos volt.
Az idén az eladni tervezett 5000 darabból már 2100-at flottavevőknek szánnak, amit az S-Cross sikerére alapoznak. A cél, hogy a piaci részesedés 8,8 százalékra emelkedjen – jegyezte meg a vezérigazgató.
Magyarországon jelenleg 75 márkakereskedéssel rendelkeznek, 2013-ban már két taggal bővült a hálózat, és a későbbiekben 80 fölé növelnék a számukat.
A Suzuki Motor Corporation 2013-ban 2,85 millió darab autót gyártott, ennek 65 százalékát Japánon kívüli gyártóhelyen állították elő. Emellett 2,7 millió darab motort készítettek, 91 százalékát a székhely országán kívül. A konszern tavaly 48 országba exportált járműveket, 2015-re a tervek szerint 100 fölé növelik a desztinációk számát.

Forrás:MTI

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


9 + kilenc =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>