A Tökéletes hang harmadik epizódját Trish Sie rendezi

Sie, aki 2014-ben a Step Up: All In című táncfilmmel debütált rendezőként, Elizabeth Bankstől, a Tökéletes hang 2. színész-rendezőjétől vette át a stafétát. Banks ugyanis júniusban bejelentette, hogy bár a harmadik részben is szerepel, a rendezést már nem vállalja.A vígjátéksorozat egy főiskolás diáklányokból álló acapella énekcsoportról szól. Banks, aki a korábbi két filmben a csoport egyik tagját, Gailt alakította, Twitter-üzenetben írta meg az új rendező nevét.A BBC News beszámolója szerint Anna Kendrick és Rebel Wilson, valamint a korábbi két epizód szereposztásának több tagja a harmadik Tökéletes hang-filmben is látható majd.A 2012-ben bemutatott Tökéletes hangra világszerte 115 millió dollárért (32 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők. A folytatás pedig 287 millió dolláros (csaknem 80 milliárd forintos) bevételt hozott. A harmadik rész várhatóan jövő decemberben kerülhet a mozikba.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


2 + = négy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>