Az év szava az idegengyűlölet

A Nagy-Britannia európai uniós kilépéséről szóló Brexit-népszavazás, a színes bőrűek elleni rendőri erőszak Amerikában, a szíriai menekültválság és az amerikai elnökválasztás voltak az év legtöbb vitát kiváltó témái, amelyek az egyes szavak iránti kiugró érdeklődésben is megnyilvánultak – mondta Jane Solomon, a Dictionary.com egyik szerkesztője.A 21 éves portál meghatározása alapján a xenophobia (magyarosan xenofóbia) “a félelem a külföldiektől, a más kultúrájú emberektől vagy az idegenektől és a gyűlölet irántuk”.A szerkesztők azt tervezik, hogy a szómagyarázatot kibővítik a “sajátunktól eltérő hátterű emberek szokásai, ruházata és kultúrája” miatti félelemmel vagy nemtetszéssel – magyarázta Solomon.A xenophobia két ógörög szó összetételéből származik, az előtag a xenoszból, mely idegent vagy vendéget, az utótag a phoboszból, mely félelmet, pánikot jelent – tette hozzá.A xenophobia kereséseinek száma 938 százalékkal emelkedett június 22. és június 24. között, a Brexit-népszavazás június 23-án volt.A keresés ismét magasba szökött Obama elnök június 29-i beszéde után, amelyben arról igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, hogy Donald Trump retorikáját nem a populizmus, hanem annál rosszabb, a xenofóbia hatja át.Az oaklandi (Kalifornia) székhelyű Dictionary.com 2010 óta választja meg az év szavát a keresési gyakoriság, valamint a cég szerkesztőit, marketingeseit és más szakembereit tömörítő csapat véleménye alapján.A 2016-os év hangulatát tükrözi az oxfordi angol szótár választása is: szerintük az év szava a posztigazság (post-truth), amely a politikai nyelvben azt a korszakot írja le, ahol az igazság, a tények elvesztik jelentőségüket.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 9 = ötven négy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>