Az LMP szerint a bérlakás a megoldás a budapesti…

A politikus kifejtette, a megoldás az lenne, ha növelnék a bérlakások számát, hiszen ma azért drágák a bérlakások, mert a szükséges mennyiséghez képest kevés a bérbe vehető ingatlan. Azonban – folytatta -, ha jelentősen nőne a bérlakásállomány, a piac “rendezné az árkérdést”.Az LMP ezért egy bérlakás-építési alap létrehozását javasolja, az önkormányzatok ennél az alapnál pályázhatnának bérlakásépítésre, és a következő öt-tíz évben 50-100 ezer lakás épülhetne, vagy újulhatna meg.Csárdi Antal kiemelte, véleményük szerint más módon nem “normalizálódhatnak” az albérleti lakások árai.A párt kifehérítené továbbá a bérlakáspiacot, így az albérleti (bérlakási) jogviszonyt is rendezné egy önálló bérlakástörvénnyel. Ez a jogszabály a jogokat és kötelezettségeket “tenné tisztává” a lakást bérlőknél, illetve a tulajdonos és a főbérlő viszonyában – tette hozzá.Csárdi Antal elmondása szerint a törvényt egy éven belül szeretné benyújtani az LMP.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kilenc − = 8

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>