Breaking: augusztustól jön az Uber utódja!!!

A Car4You (vagyis: autó neked) ugyanúgy működik majd, mint az Uber. Egy alkalmazásra épül, nyomon követhető útvonallal és 200ft-os kilométerárral. Az Uber sofőrök jelenleg minden utastól elérhetőségét felhasználják, hogy időben értesíthessenek mindenkit az alkalmazás indulásáról.Az Uberrel ellentétben ez az alkalmazás rendelkezni fog majd olyan funkcióval is, amelynek segítségével kiválaszthatjuk, hogy mekkora autóra van szükségünk, így kérhetünk többszemélyes vagy nagy rakterű kocsikat is. (Ezekre persze kapacitás függvényében többet kell majd várni.)Attila elmondta, hogy a jelenlegi uberesek (kb 1200-an) három nagy csoportra oszlanak. Az egyik részük valamely jelenleg is működő taxitársaságnál szeretné folytatni a fuvarozást. Néhány nagyobb cég be is jelentkezett náluk különféle ajánlatokkal.Egy másik csoport a szintén taxisnak számító Taxify sofőrjei lesznek. Ez szintén egyen áras sárga taxi egy komplex, az Uberéhez hasonló navigációs rendszerrel, autórendelési lehetőségekkel.A harmadik csoport pedig beszáll a Car4You-ba, ami Attila szerint nem személyszállító cégként és nem is taxitársaságként fog működni, így kiesik a jelenlegi törvényi szabályozás alól. Arról még nem szeretett volna részleteket elárulni, hogy pontosan milyen kategóriába esik majd a szolgáltatás.Annyi bizonyos az informátorunk szerint, hogy augusztus 10-től már használhatóvá válik az alkalmazás. A napokban pedig hivatalosan is információk jelennek meg majd az Uber utódjáról.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt − 5 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>