Brutálisat csúsztatott migránsügyben Rogán államtitkára

Az Európai Parlament múlt heti ülésén semmilyen döntést nem hozott, amelyik a menekültek méltányos elosztásában való részvételt kiváltó pénzügyi hozzájárulásról szólna. Egy elfogadott jelentés mindössze annyit tartalmaz, hogy a Parlament “úgy véli, hogy az európai migrációs és menekültválság megoldásához szolidaritáson és igazságos tehermegosztáson alapuló európai megközelítésre van szükség”.Ezt a jelentést a Fideszt magába foglaló Európai Néppárt elsöprő többsége is támogatta. Ez világosan mutatja azt, hogy a Fidesz teljesen elszigetelődött, szűkkeblű és az Európán belüli szolidaritást megtagadó politikájával csak az szélsőjobbal azonosul.Az egész ügy tanulsága az, hogy a Fidesz fantomok ellen harcol, és nem tudja megindokolni, hogy miért van szükség egy értelmetlen és drága népszavazásra, amelynek semmilyen hatása sem lehet a közös európai menekültpolitikára. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint a Fidesz hazug politikája hazánk uniós tagságát veszélyezteti, ezért felszólítjuk a választókat, hogy távolmaradásukkal szavazzanak október másodikán az európai Magyarország mellett – írta az EP-képviselő közleményében.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− hét = 0

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>