A török kormány szerint nincs amerikai-kurd együttműködés az iráni rezsim megdöntésére
A török külügyminiszter kijelentette az amerikai diplomácia vezetőjével folytatott tárgyalása után, …
A török külügyminiszter kijelentette az amerikai diplomácia vezetőjével folytatott tárgyalása után, …
A World Judo Tour a Felső-Ausztria Linzben folytatódik. Az első nap parázs döntőket hozott: Micuki Kondo, Romain Valadier …
A libanoni egészségügyi minisztérium közölte, hogy legkevesebb 41 halottja van egy Bekaa-völgyi települést …
Az izraeli minszterelnök az iráni népnek azt üzente: az ő kezükben van a végső döntés a …
Az amerikai elnök bejelentette: az USA és Venezuela arany- és egyéb ásványkincsek kereskedelmét …
A lengyel jobboldali ellenzék vezetője másfél évvel a következő választások előtt pártja …
A legfontosabb célpont az izraeli olajimport egyharmadát fedező BTC-olajvezeték
Senki sem sérült meg, egy óra után újraindították a légi közlekedést. Az incidens alig …
Az osztrák állami hírügynökségnek nyilatkozó szakemberek arra emlékeztetnek, hogy az ukrajnai …
A magyar kormányfő a Fidesz debreceni kampányrendezvényén, a DPK-gyűlésen fejtegette ezt egy …