Trump átmeneti jellegűnek nevezte a 15 %-os globális vámtarifát
Közölte, hogy addig lesz érvényben, ameddig hosszú távú megoldás nem születik a
Közölte, hogy addig lesz érvényben, ameddig hosszú távú megoldás nem születik a
A léroszi hatóságok őrizetbe vettek egy 27 éves azerbajdzsáni férfit, akit embercsempészettel …
Vizsgálják az amerikai elnök új globális vámjaihoz való alkalmazkodás lehetőségeit, …
A Hezbollah két tagja megerősítette, hogy nyolc katonájuk, köztük helyi vezetők is meghaltak a kelet-libanoni …
Nyugat-Európában jelentősen, Magyarországon viszont alig csökkent a fiatalok alkoholfogyasztása az elmúlt …
Csak egy ember élte túl a balesetet a kocsiban utazó kínai turisták
Az NDK titkosrendőrségi aktáiból kiderül, hogy a 007-es ügynök négyszer lépte át engedély …
A Punch névre keresztelt kismajom az interneten és a személyesen érkező látogatók körében is nagy …
A szigetország egészségügyi minisztere arról számolt be, hogy már a mentőautókat sem tudják …
Az aktivisták azt akarták megvizsgálni, hogy milyen körülmények között tartják fogva a politikai …