Hétfőn kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor a kormányfő napirend előtti …
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor a kormányfő napirend előtti …
Mint kifejtette: míg a 2010/2011-es tanévben 476 ezer ilyen fiatal volt (a teljes létszám 28,5 százaléka) …
A bizottság e héten közzétett tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfaadórés …
Hozzávalók: 4 személyreTészta- 3 evőkanál kristálycukor- 3 evőkanál finomliszt- 3 …
Kifejtette: a legtöbb pályázó Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád …
Lajtai Katit utoljára óriási pocakkal a Kismenők első évadában láthattuk, ahol zsűrizte a kis …
Egyszer volt, hol nem volt, valaki kitalálta, hogy a folyékony állagú, arcon megkötő és egyben …
Rihanna és Drake kapcsolata eddig nem volt definiálható, mentek már egy ideje a találgatások, vajon együtt …
Alicia Keys a VMA díjátadóra teljesen smink nélkül jelent meg, ezzel támogatva a no makeup mozgalmat – …
Zayn Malik hiába lépett ki a One Direction-ből és ezzel borítva fel a méltán népszerű …