A rettegett hatvani bicikliút kálváriája folytatódik
Bár a kísérleti szakaszok nem épültek meg, ez senkit nem zavar. A baljós kerékpárút szomorú …
Bár a kísérleti szakaszok nem épültek meg, ez senkit nem zavar. A baljós kerékpárút szomorú …
A Sao Pauló-i AASDAP Idegrehabilitációs Laboratóriumban végzett kutatást Miguel Nicolelis amerikai tudós …
Az első negyedévi meghökkentően alacsony 0,7 százalékos tisztított GDP-adat után a második …
Úgy vélte, hogy az ehhez hasonló ügyekben felül kell emelkedni a pártpolitikai szempontokon. Megjegyezte azonban, hogy a …
A 29 éves miniszter asszony, akit a svéd szociáldemokrata párt nagy reménységének tartanak, szombati …
Sokáig kellett várnunk arra, hogy láthassuk Majka és Dundika második kisfiát, de megérte. Egy ideig csak …
Visszagondolva sokkal drasztikusabbnak éli meg Adél azt az időszakot, amikor 18 évesen hátra hagyta a szülői …
Ugyanazzal a szlogennel vág neki az MSZP és a Demokratikus Koalíció a ma kezdődő kvótanépszavazási …
A korábbi lehetőségekhez képest magas az összeg, erre Czibere Károly is emlékeztetett, amikor elmondta, hogy 2010 …