Daniel Radcliffe Rosencrantzként áll színpadra Londonban

A Harry-Potter filmek sztárja Rosencrantz, míg Joshua McGuire Guildenstern alakját ölti magára az 50. évfordulóját ünneplő darabban – írta a BBC News.Az 1937-ben az egykori Csehszlovákiában született Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című drámáját 1966-ban állították először színpadra. Shakespeare Hamletjének parafrázisa a mű két szerencsétlen mellékfiguráját állítja a középpontba.A mostani produkciót David Leveaux rendezi. A darab 2017. február 25. és április 29. között fog futni a londoni Old Vic színházban.A 27 éves Radcliffe-t legutóbb Martin McDonagh kortárs ír szerző A kripli című drámájában láthatta a londoni közönség 2013-ban. A brit színésznek mindig is nagy álma volt, hogy szerepeljen Sir Tom korai darabjában.Radcliffe és McGuire korábban az A Young Doctor’s Notebook című sorozatban játszott együtt.Matthew Warchus, az Old Vic művészeti igazgatójának reményei szerint a páros olyanokat is bevonz majd a színházba, akiket máskülönben nem érdekelne a darab.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


négy × = 4

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>