Délután négykor váltom a kollégámat, tartoztam neki két órával… belépek a kórházba, fekete a folyosó… (Uram, Isten, mennyien vannak…) köszönök, majd utat török a sérültek között, az öltöző felé igyekszem, hallok egy halk hangot, “ismerem a nővérkét, aranyos.” Mosolygok, jól kezdődik a műszak.Gyorsan öltözöm, gondolataim már azon járnak, vajon miért a nagy tömeg?Belépek a rendelőben, kollégám fáradtan rám mosolyog, gyorsan elmondja, mi történt ma, aztán elköszön. Érkeznek a leletek, csuklótörés, gipszelek, vállcsonttörés, kötözök, kopognak, mentő érkezik, autóbaleset, véresek, összevarrjuk, bekötözöm, könyöktörés, gipszelek, biciklis sérült, összevarrjuk, még egy mentő, idős bácsi, vérvétel, EKG, futok a laborba, visszafelé látom, újabb mentő, már hét óra, futok a laborba, fáradok…A lépcsőházban gyorsan nyomok egy SMS-t kedves ismerősömnek, hogy “ezt látná Viktor” …visszaérek, újabb két véres sérült, hoppá, az egyik komoly… hosszan dolgozunk, műtétre készítem elő… orvosom, aki reggel óta szolgál, már nem tudja megfogalmazni, amit mondani akar, nevetünk, én értem, tudom… éjjel 11, fáj a hátam, elszívnék egy cigit, de még 3-an kint várnak… kettő ebből gipszet kap, úgy érzem, nem bírom tovább, beengedem az anyukát a nagyfiúhoz, amíg gipszelek, azt mondja… “nővérke, maga itt a lélek” …erőt kapok, ellátom a másik kettőt, fél kettő… elszívnék egy cigit… kilépek, a kollégám a belről viccesen kérdezi… Ildi, elveszítettünk? (ez nálunk azt jelenti: végelgyengülés). Nem… tíz perc, és összeszedem magam… csend van, szívom a cigit, közben jár az agyam, káros az egészségemre, baj lehet, infarktus, tüdőrák… tudom, mélyen leszívom a füstöt… valami kell, tudom, hogy nem szabadna, kicsit szégyellem magam, magam előtt… valami kell… nem bírom tovább, 34 éve teszem a dolgom, ha még egyszer kezdeném ugyanezt tenném, arra gondolok, meg sem kottyant ez húsz éve… most fáradt vagyok… még 6 év a nyugdíjig (ha így marad)… mi lesz pár év múlva? Nehéz felkelni a padról, de fut a rendelő, fertőtlenítek, szennyes, szemét ki… három óra, rend és csend van, indulok a túloldalra, hogy köszönjek a kollégáknak, de jön a mentő, fejsebes bácsi… összevarrjuk, vizsgálatra küldjük, közben érkezik az újabb, beleesett az üvegbe, összevarrjuk, fertőtlenítek rendet teszek… nem bírom tovább… de mindjárt itt a váltóm… megszámolom a műszereket, szellőztetek… leváltanak… a buszállomás felé sétálok, nehéz a léptem és a bevásárlószatyrom, a buszra várni kell, álmos vagyok, arra gondolok, mindjárt jövök vissza, most három éjszakás műszakot viszek…a buszon nézek ki az ablakon, köd van, nézem a tájat, amit nap mint nap, …ismerem… megérkezek, lepakolom a szatyrot, fáradt vagyok, felteszem a kávét, megetetem a macskákat… leülök, szívom a cigarettát, tudom, nem szabadna, de kell valami… elalszom… álmodok… belépek egy csodaszép kórházba, kollégák tucatja, akik már elköszöntek, jönnek felém, sok-sok nővér és orvos sürgölődik a betegek körül… mosolyognak… kis nővérek állnak körülöttem hófehér vasalt ruhában… és én csak mesélek, mesélek…, hogy miről? Hát arról, hogy ez a legszebb hivatás, ezt kell csinálni… gyógyítani, ha úgy érzed, nem bírod tovább? Álmodj! És talán egyszer valóra válik…..Jó egészséget, barátaim!
Folytatás