Egyre kevesebben sztrájkolnak Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványának összesítése szerint a legtöbb, 16 munkabeszüntetés 2006-ban volt 24 ezer résztvevővel, egy évvel később 13 alkalommal összesen több mint 64 ezren sztrájkoltak, azonban 2011-2015 között évente legfeljebb 1-3 sztrájk volt néhány ezres részvétellel.A 2014. évi felmérésekben mindössze 12,5 ezren mondták azt, hogy volt munkahelyükön sztrájk, beleértve az intézményi statisztika által nem megfigyelt figyelmeztető sztrájkokat is. Ebből csaknem 8 ezren az oktatásban, egészségügyben dolgoztak, ahol a sztrájkok, de különösen a figyelmeztető sztrájkok – az erős szakszervezeti jelenléttől nem függetlenül – jóval gyakoribbak, mint a nemzetgazdaság más területein.Az elmúlt években csökkent a szakszervezetek munkahelyi jelenléte, ezzel együtt a szakszervezeti tagok aránya is a munkahelyeken. Míg az első, 2001. évi felvétel idején a válaszadók 19,7 százaléka vallotta magát szakszervezeti tagnak, addig 2015-ben már csak 9 százalékuk. A tiszta állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteknél és intézményeknél a szakszervezeti jelenlét 54,3 százalékos volt, míg a két és félszer annyi embernek munkát adó magánszektorban 13 százalék. Az előbbieknél a dolgozók 19,5, az utóbbiaknál 4,7 százaléka volt szakszervezeti tag.A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) által idén kiadott, a sztrájkjogról szóló könyv szerint a mostani szabályozás hiányos, nem felel meg a nemzetközi normáknak. A sztrájkjogi előírások túlzottan általánosak, így széles körű bírói mérlegelést tesznek lehetővé, bizonytalan helyzetet eredményezve mindenki számára – írták.A sztrájk gyakorlásának szigorítása, különösen az elégséges szolgáltatás elmaradásának jogellenességgel való fenyegetése és a visszaélésszerű sztrájk fogalmának meghonosítása azt érte el, hogy mind kevesebben veszik igénybe a munkabeszüntetés lehetőségét. Ez felveti a sztrájkot pótló, egyébként kerülendő alternatív tiltakozási megoldások – például a minden szabály pontos betartása nyomán kialakuló lassító sztrájk – elterjedésének veszélyét a szövetség szerint.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 + = tizenegy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>