Ferenc pápa: álljunk meg egy pillanatra!

Ferenc pápa hozzátette, a karácsony üzenetén való gondolkodásban segít, ha elképzeljük, miként tartott Szűz Mária és József Betlehembe, vagyis elképzeljük útjukat, fáradozásukat, de örömüket, meghatódottságukat és aggodalmukat is, hogy helyet találjanak a születendő gyermeknek. “Próbáljunk meg belépni az igazi karácsonyba, amely Jézus születése, hogy részesülhessünk ennek az ünnepnek a kegyelmében, amely a szeretet, az alázat, a gyengédség kegyelme” – mondta a katolikus egyházfő, aki egyúttal köszönetet mondott a 80. születésnapjára a világ minden részéből érkezett köszöntésekért. Ferenc pápa az idén is személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait. December 24-én este a Szent Péter-bazilikában mutat be szentmisét, december 25-én délben ünnepi beszédet mond a Szent Péter téren, és Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 − hat =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>