Így még nem osztották ki Kocsis Mátét

Ungár Klára azt mondta a macsó Kocsis Mátéra, hogy meleg. Szájer Józsefre is, de ő intelligensebb annál, hogy a párt budapesti elnöke, kézilabda-szövetségi elnök, józsefvárosi polgármester, Fidesz-kommunikációs igazgató mellett ő is pereljen. Kocsist viszont e jelzőt tűrni kötelezte a bíróság, mondván (itt, ma még) nem dehonesztáló senki nemi irányultságáról beszélni.De Kocsis ezt nem tűrhette, hát lebuzizta az alperest és ügyvédjét is. Azt tette, amit szerinte nem tehet senki. Amiért perelt. Ha vele megtehetik, ő is megteheti? Kis Mukk legyek, ha értem a szerencsétlent.Vegyük Facebook-bejegyzését: “Ungár Klároly” (Klároly- tetszik érteni…? Vicces!) “Az ügyvédje (aki szintén homokos)” (…) “(Klári bácsiról amúgy láttunk a homofóbia ünnepén, a pride-on készült fotót, be volt szappanozva, de víz meg sajnos sehol nem volt…)” (Nem találtunk ilyen képet – a szerk.)Nos, ha egy MIÉP-től nyert fideszes buta, akkor nagyon buta. A pride, amire fröcsög, először is nem a homofóbia – azaz az elutasítás -, hanem az egyenjogúság, a félelem nélküli élet “ünnepe”. A szappanozósdi meg intim meleg szleng lehet, amit a heteroszexuálisok nem érthetnek.Ilyenkor szokás – lásd: a csökkent eszű Tiffán Zsoltot – a minősíthetetlenségre azt mondani: “valaki feltörte a fiókomat”. Máténk bátrabb. Szerinte a háttérhatalmak töröltették büszke bejegyzését.Ilyenkor sok férfitársammal együtt arra gondolok: rám aztán mondhatná bárki, szó nélkül hagynám, mert senki nem hinné, hogy igaz. Ön miért perelt, Máté?

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 3 = nyolc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>