Az együttes pénteki sajtóreggelijén Gyarmati Eszter hangsúlyozta, nincs információjuk arról, pontosan mikor térhet vissza otthonába az együttes.”Ez nagyon jó esetben tavasszal történhet meg. Az első tavaszi hazai mérkőzésünket a Ferencváros ellen fogjuk játszani, próbaüzemnek érdekes lenne a rangadó” – fejtette ki Gyarmati Eszter, ugyanakkor jelezte, hogy minden bizonnyal Kecskeméten fogadják majd az ősi riválist. Megjegyezte, mivel szerződésük a szezon végéig szól a megyeszékhellyel, a Szusza Ferenc Stadion átadásáig minden hazai meccsüket ott játsszák majd.Lázok János, az együttes csatára a gárda eddigi szerepléséről is beszélt, jelezve, hogy szerinte pontokban is mérhető a hazai pálya hiánya.”Az igazi Újpest, amely saját stadionjában játszik, legalább 4-5 ponttal kevesebbet hullajtott volna el. De így is azt gondolom, tavasszal egy jó hajrával a dobogó közelébe érhetünk” – mondta. Hozzátette, szombaton az MTK elleni idegenbeli találkozón nem lenne elégedett a döntetlennel: “Végre jó pályán fogunk játszani, ez nekünk előny lehet, remélem ez az eredményben is megmutatkozik majd.”Leszögezte, a Magyar Kupában – melynek nyolcaddöntőjében a másodosztályú Zalaegerszeggel játszik majd az Újpest – a csapat célja az, hogy az előző idényhez hasonlóan bejusson a döntőbe.A középpályás Windecker József is egyértelmű célként jelölte meg a kupagyőzelmet. A 24. születésnapja alkalmából lila-fehér tortával meglepett játékos hozzátette, a Zalaegerszeg elleni nyolcaddöntőben a korábbi fordulókkal ellentétben két mérkőzésen dől el a továbbjutás, ami szerinte jobb, mint az egymeccses párharc.A hétvégi bajnoki kapcsán elmondta, reméli, sok szurkolójuk kilátogat majd a Hidegkúti Stadionba.”Úgy hallottam, nagyon jó az MTK új pályája, jó lesz ott játszani” – tette hozzá. A mérkőzés lehetséges végkimenetelét firtató kérdésre elmondta, a csapat játékával nincsenek problémák, de ez eddig nem párosult jó eredménnyel. – “Azt gondolom, hogy az Újpest legnagyobb ellenfele pillanatnyilag saját maga. Nem félek senkitől.”A klub jótékonysági gyűjtést szervez karácsonyra, mellyel egy Bács-Kiskun megyei kisközség, Borota lakóin szeretne segíteni. A csapat gyermekek vagy felnőttek részére új, vagy jó állapotban lévő használt ruhákat, könyveket, játékokat, illetve tartós élelmiszert vár szurkolóitól. Ezeket hétfőtől péntekig, 8-tól 19 óráig adhatják le a Szusza Ferenc Stadion recepcióján december 13-ig.
Folytatás