Majka műtött szívvel áll a futóverseny rajtjához

“Ez csak első hallásra tűnhet furcsának. Váltóban futunk négyen, azaz legfeljebb 12 kilométert fogok teljesíteni, és nem versenynek fogom fel, hanem jótékonykodásnak. Nem az a célom, hogy dobogóra álljak, hanem hogy a Magyar Hospice Alapítványt képviseljem. Ők nagyon fontos munkát végeznek, és minden támogatást megérdemelnek” – nyilatkozta Majka. “Nem érzem rizikósnak. Vannak még ritmuszavaraim, de nem vagyok szívbeteg, arról nem is beszélve, hogy jó ideje komolyan veszem a sportolást, ami inkább erősíti a szívet, mintsem gyengítené. Előfordul, hogy hetente négyszer is lefutom a tíz kilométeres távot, és közben még egyszer sem kapkodtam levegő után. Olyanra sem emlékszem, hogy szúrt volna a szívem” – tette hozzá a Blikknek a műsorvezető, aki nem tagadja, az első műtéte előtt nagyon félt, de mára ezt legyőzte.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 7 = kilenc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>