Megnyitották Európa első sörszökőkútját Szlovéniában

Janko Kos polgármester ezzel az új látványossággal akarja fellendíteni a komlóültetvényeiről ismert kis szlovén település turizmusát.A sörszökőkút ötletét néhány évvel ezelőtt helyi vállalkozók vetették fel.”Nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatók” – mondta a polgármester, majd kifejtette, hogy hat euróért mindenki kap egy mikrochippel ellátott poharat, amelybe öt különböző csapból egy-egy deci sört csapolhat magának.”Nem az a cél, hogy az emberek berúgjanak, a kulturált sörfogyasztást szeretnénk népszerűsíteni” – hangsúlyozta.A városka polgármestere úgy értékelte: a külföldi látogatók érdeklődése hihetetlenül nagy. Elképzelése szerint a turisták a jövőben özönleni fognak a különleges látványossághoz.A szökőkút építésére 170 ezer eurót (52,8 millió forintot) költött az önkormányzat, de ennél többet, 180 ezer eurót (57,7 millió forint) magánadományokból gyűjtöttek össze. A polgármester szerint még soha nem volt ekkora támogatottsága egyetlen projektnek sem a városban: a kivitelezést 95 vállalat és 58 magánszemély támogatta.Az önkormányzati képviselők egy része korábban megpróbálta ugyan leszavaztatni a projektet, mondván, hogy a polgármester elherdálja a pénzt, de nem jártak sikerrel – írták a lapok.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 − kettő =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>