Nem biztos Nagy-Britannia távozása az EU-ból

Norbert Lammert a Welt am Sonntag című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy a júniusi referendum eredménye révén ugyan “valószínűbbé vált, hogy Nagy-Britannia két év múlva nem lesz az EU tagja”, de a Brexitet – a brit uniós tagság megszüntetését – nem tartja “lefutott ügynek”.Úgy vélte, a népszavazás az esetek többségében “felesleges”, és előfordul, hogy csak azért írják ki, mert a politikusok a választóktól való félelmükben ki akarják vonni magukat az adott kérdés megválaszolásának felelőssége alól. Erről szól a brit uniós tagságról tartott referendum is – állapította meg az Angela Merkel kancellár vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.A Bundestag elnöke kiemelte: a népszavazásokon “mindenféléről szavaznak, de szinte sohasem a szavazás tényleges témájáról”. Elmondta, hogy továbbra is ellenzi a szövetségi szintű népszavazás intézményét Németországban, és rámutatott, hogy az alaptörvény nem is ad erre lehetőséget.A politikai döntésekben való közvetlen részvétel erősítésére irányuló igényt jelzi, hogy az utóbbi tíz évben helyi és tartományi szinten több népszavazási kezdeményezés indult, mint a megelőző ötven évben együttvéve. Viszont időközben jelentősen csökkent a népszavazás iránti lelkesedés és veszített a vonzerejéből az az elképzelés, hogy a népszavazás előbbre való, mint a képviseleti demokrácia. Így egyfajta “kijózanodási folyamat” tapasztalható Németországban- mondta Norbert Lammert.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kettő × = 2

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>