Népszabadság nem lesz, de a nol.hu archívumként feléledt

Közleményükben felidézték: a Mediaworks vezetősége előzőleg a Népszabadság megszüntetésére tett javaslatot tulajdonosának, az Opimus Press Zrt.-nek, amely azt jóváhagyólag tudomásul vette.Az elmúlt hetekben a Népszabadság szerkesztőségének tagjai közös megegyezéssel távoztak a kiadótól – tették hozzá.A Mediaworks kiadó október 8-án jelentette be, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig. A kiadó akkori döntését közleményében azzal indokolta, hogy a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel. Október 25-én a Mediaworks addigi tulajdonosa, a Vienna Capital Partners eladta a céget az Opimus Press Zrt.-nek.Az Opimus hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölte, hogy a Mediaworks nem indítja újra a Népszabadságot. Azt írták: a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatósága “nem látja sem racionális lehetőségét, sem gazdasági megalapozottságát a Népszabadság című napilap újraindításának”.A nol.hu kedd délután már elérhető volt.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét × = 35

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>