Nincs személyi felelőse a bőnyi rendőrgyilkosságnak

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a közleményében azt írta: “az országos rendőrfőkapitány által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a tárgyi bizonyítási eszközök lefoglalására irányuló intézkedés előkészítése, megtervezése a szakmai szabályoknak megfelelően történt”.Október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki egy férfi házához, ahol a tulajdonos, még bejutásuk előtt, gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le, és megölt egy rendőrt. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, eközben sérült meg az idős lövöldöző.A 76 éves Győrkös István ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást. A férfi előzetes letartóztatását november 28-án három hónappal meghosszabbította a Győri Járásbíróság. A gyilkossággal gyanúsított Győrkös István a Magyar Nemzeti Arcvonal paramilitáris szervezet alapítója.Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság csütörtöki együttes zárt ülése után azt mondta: a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat az első harmadánál tart. Kérdésekre válaszolva közölte, az MNA-nak volt külföldi szervezetekkel kapcsolata, valamint a felderítésben “több ország titkosszolgálatának munkája is benne van”.Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke elmondta, a radikális szervezetek tevékenységének felderítése 2015-ben kezdődött, és ennek egyik cselekménye során történt a rendőrgyilkosság Bőnyben.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 4 = öt

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>