Orbán szerint Magyarország és Brüsszel között egyre…

Orbán Viktor szerint, amikor az ember elfogadja a nép bizalmát és miniszterelnök lesz, akkor kell tenni egy esküt. És ebben az esküben előkelő helyen szerepel, hogy a hazámat azt meg kell védeni, mindenfajta törvénytelenséggel szemben. “Márpedig az illegális határátlépés az törvénytelenség. És miután nyilvánvaló, hogy összefüggés van a közbiztonság romlása, a terrorizmus és az illegális bevándorlás mérete között, ezért nekem az a kötelességem, hogy mindent megtegyek a magyarok biztonsága érdekében” – húzta alá. Majd folytatta: “De szeretném világosság tenni, hogy semmit sem akarok tenni úgy a magyarok biztonsága érdekében, hogy az bajt hozzon, hátrányt idézzen elő Szerbia számára”. A miniszterelnök kitért Magyarország és az Európai Unió viszonyára, amellyel kapcsolatban semmi jóval nem kecsegtetett: “Október 2-án lesz egy népszavazás Magyarországon. A népszavazásra azért van szükségünk, mert arra számítok, hogy Magyarország és Brüsszel között a következő hónapokban egyre súlyosabb konfliktusok lesznek migrációügyben”.Kiemelte, hogy Magyarország fönntartja magának a megnemváltozáshoz való jogot. “Azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon, vallását, kultúráját, etnikai összetételét illetve is. Ez ma Európában nem számít népszerű álláspontnak, legalábbis a politikusok körében nem.”Az október 2-i népszavazással kapcsolatban a baloldali ellenzéki pártok egyöntetűen arra hívták fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök valódi célja az ország kiléptetése az Európai Unióból. Ennek két eleme van, egyrészt feloldhatatlan konfliktusba kerülni az unióval, illetve a lakosság hangulatát is ellene hangolni.A Fidesz politikusai ezzel szemben többször hangsúlyozták, hogy az ellenzék vádjai hamisak, az ország jövőjét továbbra is az Európai Unióban képzelik el.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 × öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>