Pálffy Ilona visszautasította, hogy csalnának a…

Pálffy Ilona szombati budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva a mintegy 50 ezer tag nevében is visszautasította a vádaskodásokat. Arra a kérdésre, hogy miként lehet kiszűrni a csalásokat, főleg azokban a szavazókörökben, ahol nincsenek ellenzéki tagok, azt mondta, ugyanúgy, ahogy azokon a helyeken, ahol vannak.Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatszámlálással kapcsolatos szabályok nem változtak az elmúlt húsz-huszonöt évben, és tudomása szerint egyetlen feljelentést sem tettek szavazatszámlálók csalása miatt.Elmondta, egyre nehezebben találnak a jegyzők szavazatszámlálókat, mert az egyébként is nehéz, nagy figyelmet igénylő munka. A vádaskodások után még nehezebben találnak majd a helyi választási irodák olyan embereket, akik elvállalják ezt a felelősségteljes feladatot – tette hozzá.A népszavazáson Magyarországon 10 331 szavazatszámláló bizottság működik, valamennyi legalább öt taggal. A parlamenti frakcióval rendelkező pártoknak – és a népszavazást kezdeményező kormánynak – lehetősége volt arra, hogy a bizottságok mindegyikébe tagot delegáljon.A Fidesz 13 880, a Jobbik 175, a KDNP 279, az LMP 41, míg az MSZP 4012 tagot delegált az országos népszavazásra.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hat − = 3

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>