Robert De Niro és Julianne Moore egy tévésorozatban!

A The Wrap beszámolója szerint az Amerikai botrány rendezője nem hajlandó részleteket elárulni a sorozat témájáról, ennek ellenére máris elhalmozták ajánlatokkal. Még nem döntötte el, hogy melyik tévécsatornának készíti a produkciót, amely valószínűleg korlátozott számú epizódból áll majd.A Napos oldal, az Amerikai botrány és a Joy című filmjeivel öt Oscar-díjra jelölt Russell másodszor próbálkozik a televíziós műfajjal. 2014-ben egy amerikai tévédráma megrendezésével bízták meg, társszerzőként is jegyezte az ABC csatorna The Club című tévéfilmjét, de visszalépett – emlékeztetett a BBC News.De Niro és Moore korábban A stúdió című tévésorozatban volt vendégsztár. De Niro Russell Napos oldal és Amerikai botrány című filmjében is játszott.Moore a nyolcvanas évek közepén az As the World Turns című szappanoperában debütált a képernyőn. 2012-ben Emmy-díjat kapott az HBO Versenyben az elnökségért című tévéfilmjéért, amelyben Sarah Palint alakította.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


9 − hét =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>