Roman Polanski egy francia thrilleren dolgozik

A Variety szerint a film producere Wassin Beji, aki a párizsi Wy Productions produkciós cégével kapcsolódott be a munkába.Delphine de Vigan regényéből adaptálta a pszichológiai thrillert a cannes-i Arany Pálma-díjjal rendezőként idén kitüntetett Assayas. A könyv egy író és rajongója veszélyes, mérgező kapcsolatát mutatja be.Az Oscar-díjas Polanski utoljára a Vénusz bundában című filmet rendezte, és hosszú ideje dolgozik egy Dreyfusról szóló filmen, amelyet Lengyelországban szeretne leforgatni. A lengyel-francia állampolgár rendező, aki Franciaországban él, a közelmúltban járt szülőhazájában, hogy előkészítse a produkciót.A lengyel igazságügyi miniszter és főügyész azonban május végén bejelentette, hogy megfellebbezi azt a korábbi lengyel bírósági döntést, amely szerint nem adják ki Roman Polanskit az Egyesült Államoknak, ahol 1977 óta van érvényben elfogatóparancs ellene liliomtiprás miatt. A fellebbezés óta még nem született újabb bírósági ítélet az ügyben. A kiadatási kérelem jóváhagyása esetén a készülő Dreyfus-film is veszélybe kerülhet.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét − 4 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>