Vajna mindent meghódít, és rágalmazásért perel

Andy Vajna még decemberben alapított két olyan céget, amelyek megadott tevékenységi körei arra utalnak, hogy a kormánybiztos tényleg belevág az ingatlanbizniszbe. Az egyik céget a közelmúltban át is nevezte: most már City Center Development Kft. néven fut. Ráadásul időközben a korábban vagyonkezelési főtevékenység is módosult: jelen állás szerint a vállalat elsősorban lakó- és nem lakó épület építésével foglalkozik majd.A TV2-tulajdonos feleségének új cége viszont tovább késik, lehet, hogy csak ősszel nyit meg a MR. Funk nevű fánküzlete. A lapnak egy ott dolgozó szakember elmondta, hogy még biztosan több mint egy hónap a nyitás, mivel hatalmas a terület, amit teljesen átalakítanak. “Legkorábban szeptemberben lesz kész, de inkább októbert mondanék” – nyilatkozta a szakember. A társaságnál egyébként korábban májusra, majd júliusra, végül augusztusra ígérték a nyitást, a Figyelő szerint az éppen felújítás alatt álló méretes belvárosi üzlethelyiség jelen állapota alapján ez is erősen optimistának tűnik. A beruházást egyébként minden bizonnyal hitelből finanszírozza a társaság. A közelmúltban ugyan végrehajtottak egy kisebb tőkeemelést a cégben, a befizetett 300 ezer forint (aminek eredményeként a jegyzettőke 3,3 millióra emelkedett) azonban egy ilyen, feltehetőleg 10 milliós nagyságrendű fejlesztésre biztosan nem elegendő – írja a Figyelő, hozzátéve, hogy a fánkbolt valószínűleg inkább Vajna feleségének szívügye, az üzletember inkább az ingatlanbizniszbe szállna be.

Folytatás

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


nyolc − 2 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>